Hiszem és tapasztalom, hogy a gyerekek az erdőben teljesen másképp mozognak, léteznek. Más lesz a viselkedésük, kisimulnak, a mozgásuk sokkal gyorsabban fejlődik, mint a négy fal között. Én pedig kísérem őket az útjukon, hogy kiegyensúlyozott, test tudattal és egészséges önbizalommal felvértezve lépjenek ki a nagy világba.
Rólam
Wolf Dorka vagyok, erdei szenzomotoros torna tréner, természetalapú mozgásmentor, német-francia szakos tanár, erdőpedagógus.
Hiszem, hogy a gyerekek fejlődése nem a négy fal között kezdődik – hanem ott, ahol fű nő a lábuk alatt, ahol a szél fúj, és ahol minden lépésük valódi élmény. Ezért döntöttem úgy, hogy a jól ismert szenzomotoros mozgásfejlesztést kiviszem az erdőbe – természetes, élő, ingergazdag környezetbe, ahol minden érzék és minden idegpálya bekapcsol.
Hogyan kapcsolódom a gyerekekkel?
A szakértelmemmel, tapasztalatommal, humorommal, lazaságommal, vagányságommal és a belső békémmel. Két saját gyermekemmel (Mór 5 és Abigél 13), illetve a a vendégházamba érkező családok gyermekeivel túrázva fedeztem fel azt a képességemet, hogy az erdőben kinyílok és velem a gyerekek is.
2023-ban a Vissza a Vadonba Gyermekfejlesztő és Szülősegítő Központban elvégeztem az ESMT képzést, később itt is folytattam a munkát, mint operatív ügyvezetője, illetve ESMT trénere is a Központnak.
A képzés és a Vadonban folytatott munka ráébresztett arra, hogy vannak azok a különleges gyerekek, akiknek az erdő gyógyító közeg.
Teret ad a lelassulásra, vagy épp az erdő a kipörgés helyszíne, van helye a felfedezésnek, a tanulásnak, a tapasztalásnak, a szociális kapcsolatok megélésének, mindezt úgy, hogy közben mozgunk, ami biológiai, azaz létszükségletünk.
Miért ovis korú gyermekekkel járom az erdőt?
Mivel azt tapasztalom, hogy az ovis évek alatt még nagyon nagy eséllyel el tudom bennük ültetni a természet szeretetének, a természet adta szabadságnak és a jól létnek a magját, amit ha magukkal visznek, egy olyan eszközt adok a kezükbe, mellyel sokkal könnyebben boldogulnak majd az életben. Mindemellett vallom, hogy az élethez bátorság és vagányság kell, ennek elsajátítására pedig remek teret ad az erdő. A mozgásfejlődés, a növények, az állatvilág megismerése pedig szintén ebben a természetes közegben valósulhat meg a legtisztább módon.
Évekkel ezelőtt életmottómmá vált, hogy “jó emberek jó embereket vonzanak”. Ha szeretnéd, hogy gyermeked az erdőben, a fák alatt fejlődjön, kalandokat szerezzen, megtapasztalja saját énerejét, bátor, belevaló és egészséges testudatú gyermekké formálódjon, keress bátran!